Hallókészülék

Egy újabb szó, ami a magyarok ‘lóbuzi’-mivoltát igyekszik igazolni. Hiszen volt már kapcosló, de írtam már a pótlóbuszról is, illetve legutóbb még egy svédasztalos állófogadásba is sikerült belefutni. Talán a nemzeti vágta gyönyörű intézménye is mind ezek miatt alakulhatott ki. De ezt majd egy másik írásban elemezném.

***

Hallókészülék. Mily’ varázslatos kifejezés! De vajon tisztában vagyunk vele, hogy mit is jelent ez igazából?

Nézzük a szóösszetétel első tagját: halló.

A magyar etimológiai szótár azt állítja, hogy ez a szó 1751 tájáról került be német jövevényszóként a magyar nyelvbe, és hogy meghonosodását nagyban segítette, hogy a hangalakja hasonlít a hall igéhez. Persze hallottunk már ennél romantikusabb történetet is, mikor is a legenda szerint maga Puskás Tivadar használta ezt a szót először, mikor a telefont tesztelte, a ‘hall ön engem’ megrövidült formájaként. Mindenesetre ez már a történelem homályába vész. (Vész, mint a veszik ige folyamatos jelen idejű alakja, E/3-ban; és nem vész, mint veszély, tűzvész, szélvész, ésatöbbi!)

Természetesen mindez nem igaz. A figyelmes olvasó ugyanis azonnal felfedezheti benne a lovat! Hiszen ott áll a hal mögött, szépen, szerényen, lelapult sörénnyel. Nem toporog, nem nyihog, nem csattogtatja a patkóit, egyszerűen csak áll becsülettel, ahogyan azt az illem megkívánja.

Hal-ló. Nem meglepő módon ezen a néven kevesen ismerik, tehát nagyon jól rejtőzik, akárcsak a kapcosló. Hiába no, ezek a lovak már csak ilyenek. Pedig a hal-ló ott van a szemünk előtt, csak legtöbbször nem vesszük észre.

Megeshet tehát az, amikor a hal-ló iránt érdeklődő, mielőtt betéved egy akvarista szaküzletbe, vagy bármi kisállatkereskedésbe, hogy egy hal-ló beszerzésért folyamodjon, előtte felhívja az adott kereskedést, hogy ne menjen oda potyára. Ilyenkor az esetek nagy részében a kereskedők már azonnal úgy veszik fel a telefont, hogy ‘hal-ló?’, tehát leszögezhetjük, hogy valószínűleg igen nagy a kereslet a hal-lovak iránt.

Külön érdekesség, hogy szinte bármi telefonbeszélgetés esetén elcsíphetjük a ‘hal-ló’ kifejezést, tehát nem csak az állatkereskedések foglalkoznak hal-ló-kereskedelemmel.

Na de milyen is egy hal-ló? Tessék, ilyen:

Most, hogy már tisztában vagyunk a hal-ló mibenlétével, nézzük a kifejezés további részeit.

A ‘készülék’ kifejezés már keményebb dió. Két féle értelmezése is lehet, amik közül az írásnak nem tiszte választani. Nézzük tehát külön-külön a két jelentést.

Az első értelemszerűen az, amikor a Szabóék vagy Kovácsék mintájára beszélünk Készülékről. A Készül család egy régi nemesi vérvonal leszármazottja, akik hal-ló kereskedelemmel foglalkoztak az 1800-as években az arisztokrácia számára. A teljes ‘hallókészülék’ szóösszetétel tehát igazából a ‘hal-ló Készüléktől’ lenne, mint mondjuk az ‘ecetes hagyma Cartwrightéktól’, vagy ‘tejfel Kovácséktól’, de a -tól, -től rag a végéről egy idő után lemaradt. Ennek az az oka, hogy a Készülék által kiállított számlán így szerepelt egymás alatt:

Eladott termék: 15db halló
Kereskedő aláírása: Készülék

Ha tehát megfigyeljük, az egyszerűsödés elvét követve értelemszerűnek tekinthető a ‘hal-ló-készülék’ szóösszetétel kialakulása. Ezért pedig nem hibáztathatjuk a munkásosztályt, hiszen minél több dolgot kell ráírni egy számlára, vagy mondjuk sürgönyözni érte, az annál drágább, hiszen a számla esetén több tinta fogy (ez akkoriban bizony elég drága volt, ezért is szerepel csak annyi, hogy ‘Készülék’, és nem mondjuk ‘Készül József s.k.’), míg sürgönyözés esetén pedig betűre számolták a díjat (plusz persze itt is fogyott a tinta).

A másik értelmezés szerint mindez teljesen baromság, mert vannak történészek, akik szerint a Készül családnak nem is volt igazából köze a hal-ló-kereskedelemhez, hanem ez is csak ugyan olyan romantikus legenda, mint a Puskás által kitalált halló. Ők sokkal korábbra teszik a kifejezés kialakulását, és egy másik családhoz kötik mindezt.

Ezen történészek szerint a ‘készülék’ eredeti jelentése a ‘kés’ és a ‘zülék’ szavakból tevődik össze. A kést nem kell megmagyarázni, hiszen egy hal-ló pikkelyeit le kellett kaparni valamivel, illetve fel kellett darabolni, ki kellett zsigerelni, hogy ételt lehessen készíteni belőle (tessék, a ‘készít’ szóban is ott a kés, tehát ha valamit készítünk, ahhoz mindig kell kés!).

A ‘zülék’ rész értelmezése sem feltétlen nehéz. Ha összevetjük a hal-kés és a hal-ló-kés szavakkal, már értjük is. Homályos említésekből arra lehet következtetni, hogy az 1600-as évek elején a felvidéki ‘Zül’ család hal-ló-kés gyártásával foglalkozott a királyi udvar számára, és a ‘Készülék’-hez hasonlóan alakulhatott ki a szóösszetétel: “Zülék gyártotta hal-ló-kés”, avagy a “hallókés(Zülék)”. Azonban ezek a kések sajnos a hal-ló-fogyasztás 1632-es betiltásával értelmüket vesztették, így az étkészletekből eltűntek, beolvasztották őket, történelmi bizonyítékaikkal együtt, így ez sem teljesen egyértelmű magyarázat.

Azóta meg csak hobbiállatként, ‘hobbilóként’ tartanak az emberek hal-lovakat, és nem fogyasztási célra. A fogyasztási cél önmagában amúgy is hülyeség, hiszen nem lehet fogyni a hal-ló-evéstől, noha egyes távolkeleti kultúrákban használnak ma is hal-lóból készült ételeket fogyókúrás céllal. (A ‘fogyókúrás’ egyébiránt pejoratív szónak tűnhet, azonban nem egyenlő azokkal a karcsúsító szexpózokkal, amiket egy magyar weboldal kilépőoldalán a tinik arcába tömtek a női lapozóról!)

Egy biztos, a hal-ló nagyon elterjedt, és nagyon keresett hobbiállat. Talán mindez még arra vezethető vissza, hogy a fényűzést nélkülözők a hal-lovat a régi arisztokrácia felidézésének tartják, és így ha otthon hal-lovat tartanak, az azt az érzetet kelti, hogy tehetősebbek, mint amennyire valójában.

Bútor »« Barátság, vagy…?

Lájkojjá’…

Prológus: az egyes szavak szándékosan vannak úgy írva, ahogy. Tehát szinte minden szó után jöhetne az ilyenkor megszokott (sic!), de úgy meg több lenne a sic, mint a cikk maga. Így a végén lesz csak egy, az egészre vonatkoztatható sic.

A fészbúk hazai térnyerésével egyre több igénytelen kifejezés fészkelte be magát a fészbúk-generáció szóhasználatába. A legkézenfekvőbb ezek közül természetesen a “lájk”, a “lájkol” (mint új magyar ige), a “fészel” (mint épp a fészbúkot bújja), és még sorolhatnám. Csupa idegen szó, magyarítva, hiszen azt nem lehet mondani senkinek, hogy “te, tettem fel egy képet, tetszikeljed már be”, hiszen az irtó hülyén hangzik. Ellenben a “lájkojjad mán” egy már sokkal finomabb kifejezés ugyanerre, csak sokkal több intellektualitást is sugároz.

A kommentelés, mint kifejezés már nagyon régen bevette magát a nyelvünkbe, noha lenne rá magyar szó, mégsem használjuk, hiszen a hozzászólás is ódivatú, és azt ugye szintén nehéz, kimondani, hogy “írd már meg hozzászólásban”, inkább jön helyette, hogy “majd kommenteld be”.

Aztán ott vannak a bökések. Az egyszeri fészbúkos soha nem olvasta el, hogy az egyes funkciók mégis mire valók, így ötlete sem volt, hogy a “poke” (bökdösés) igazából mi célt szolgál. Ekkor valami elmés mókagyáros kitalálta, hogy gyakorlatilag az egy félig burkolt felkérés szexuális kapcsolatra, és a bökés “elfogadása” a kapcsolat elfogadását is takarja. Itt azonban elkövette azt a hibát a mókamester, hogy egy bökést nem lehet elfogadni, az csak megjelenik. Tehát az ő elgondolása alapján mindenki automatikusan elfogad bárkitől bármi bökést. Nagyon mókás.

Az összes igénytelenségnek a legalja mégis az, amikor helyesírásra képtelen egyedek külön lájkoltató oldalon tesznek közzé lájkolnivalókat, amit persze aztán az egyszeri fészes (az oldalra regisztrált tag) belájkolhat. Például:

“Az élet túl rövid!Csókolj lassan,nevess őrülten,szeress igazán,és bocsáss meg gyorsan!”

Igazából elsőként ne is magára a tartalomra koncentráljunk, hanem vegyük észre a benne rejlő tiszta igénytelenséget, amit a szóközök szinte teljes elhagyása képvisel. Ha kombináljuk mindezt a fenti lapos közhely tartalmával, azonnal értelmet nyer az egész: az élet annyira rövid, hogy már a szóközöket is el kell hagyni, másképp az egyszeri lájker (aki belájkolja majd ezt) nem fog ráérni végigolvasni, és nem fogja belájkolni ezt a mély morális értékkel megáldott tanítás-részletet!

Nagy tehát a lájkoltató felelőssége! Nem pazarolhat időt holmi szóközökre, vagy helyesírásra, a kontentot tolni kell, hogy kielégíthesse a lájkerek étvágyát az egyre újabb és újabb lájkolnivalók iránt.

(Igen, ez még nekem is fájt. És itt van a végére beígért sic! is.)

Barátság, vagy…? »« Pinkód

Svédasztalos állófogadás

Prológus: stílusos szóviccel élve ez a cikk is ‘hason-ló’(!) lesz az eddigi lovas írásokhoz, melyek célja igazolni azt a tézist, miszerint a magyar egy “lóbuzi” nemzet.

***

Szerdán Szergely kollégával egy mobilos fejlesztési konferencián jártunk, ahol -ha VIP jegyünk lett volna- az ebéd is benne lett volna a programban, éspedig egy svédasztalos állófogadás keretében. Ehelyett mi inkább kihasználtuk az időt, és tárgyaltunk pár fejlesztővel.

De azért persze bekukkantottunk a terembe, ahol az ebéd volt, ám ahol sem svéd asztalos, sem ál-ló nem volt sehol. Tehát a “svédasztalos állófogadás” is egy értelmetlen szóösszetétel ebben a formában, vagy legalábbis a szervezők nem voltak tisztában azzal, hogy mit is hirdetnek meg pontosan. Szerencsére nem tört ki botrány emiatt, mert akik esetleg mégis tisztában voltak egy valódi “svédasztalos állófogadás” mibenlétével, nem emeltek panaszt, vagy nem is vettek részt az ebéden.

Egy ilyen svédasztalos állófogadást a valóságban úgy zajlik, hogy van egy meghívott svéd asztalos bácsi, aki szép fafaragványokat farigcsál unalmas perceiben, még akár ezen a fogadáson is. Aztán az asztalos bácsi fogadja az ál-lovat vagy ál-lovakat, a többiek meg ezt nézik.

Miért érdekes mindez? Mert az köztudott, hogy ahogy egy svéd asztalos egy ál-lovat fogad, na az bizony nagyon szép, és megható. Például ha a svéd asztalos bácsi kellően fiatal még, és épp jó hangulatban van, akkor egy, a zsebéből előrántott IKEA-bútorból is képes azonnal több abraktartót vagy fapatkót faragni az ál-lónak. Vagy akár az ál-ló mását is, ezt álállónak nevezük. És ezeket aztán egy fabatkáért megvásárolhatja a helyszínen bárki.

Széljegyzet: A faragás szó is egyértelműen utal arra, hogy fából készül az adott mű, hiszen ezért fa-ragás az ige. Etimológiailag a ‘faragás’ szó a ‘fa-rágásból’ alakult ki, mert régen a rágógumit még igazi gumifából, foggal rágták ki. Ebből a tevékenységből lett a fa-rágás, amely később ‘fa-ragás’-sá módosult, és így használjuk ma is.

A svéd asztalosok szívéhez annyira közel állnak az ál-lovak, hogy amikor csak tehetik, kifaragják őket fából. Elég csak beírnunk a Gugli képkeresőbe, hogy swedish horses, és csupa falovat fogunk találni. Trója esetén is igazából svéd asztalosok faragták ki a falovat, de ez már réges régen a történelem ködös homályába veszett!

Az ál-ló elég messze áll a kapcoslótól, mert míg a kapcosló egy valódi -csak éppen kapcos- ló, addig az ál-ló a nevéből adódóan ál, tehát nem igazi. Az ál-ló nem utazik sem lóbuszon, sem pót-lóbuszon, hiszen nem igazi ló, így nem engedik fel, mert nem tudja elnyihogni, hogy hova szeretne menni.

Az ál-ló, mivel nem igazi ló, hanem csak ugyebár ál, így nem szorul a lovak által fogyasztott táplálékra sem, illetve paták helyett rendes lába van, amin ugyan lehet patkó, de legtöbbször inkább cipőt hord.

Egy ál-ló fogadása azért is kifejezetten örömteli, mert az ál-lovakból egyre kevesebb van. És mivel az ál-ló a svédeknél már teljesen kihalt, így a svéd asztalos bácsi emiatt kifejezetten szépen tudja fogadni azt az egy vagy több ál-lovat, amely ilyen rendezvényeken megjelenhet.

Az egyik ál-lóról még a Gugli is készített egy képet, persze véletlenül, hiszen ezek az ál-lovak egyébként eléggé visszafogott életetet élnek, és nem járkálnak csak úgy az utcán tucatszám. De a Guglinak kivételes szerencséje volt elcsípni egy ál-lovat fényes nappal, egy kihalt utcán:

Létezik még többek között “télálló”, “fagyálló” (ezek leginkább Izlandon), “hőálló”, “állólámpa”, “állófűtés”, ezek mind arra utalnak, hogy az adott ál-ló-típus milyen környezetben érzi jól magát, vagy miben kitűnő.

Az ál-lovakkal kapcsolatban a Gugli rengeteg információt tartalmaz, írjuk csak be, hogy “álló”, és keressünk rá. Azonnal látni fogjuk, hogy mennyire sokoldalú lény egy ál-ló.

Ha tehát máskor svédasztalos állófogadást ígérünk a résztvevőknek, akkor azt bizony tessék becsülettel betartani!

Közösségi oldalak két mondatban »« Nem eszünk kutyát. De mást meg vidáman?

Pótlóbuszok

Egyik nap a villamosvezető indulás után bejelentette, hogy baleset miatt a villamos csak a Ferenc körútig megy majd, és onnan a Blaháig pótlóbuszok járnak. Mondjuk ez teljesen érthető, hiszen gondolom a köztes megállóknál nem tudják “kikerülni” egymást, mert nincs váltó a két sínpár közt, a villamos meg csak úgy nem tud megfordulni. Az elgondolkoztató tehát nem is annyira ez.

A múltkor a kapcosló bukkant fel szinte mindenütt, most már pedig a közlekedésben is lovakat lehet találni.

Vannak tehát lóbuszok. Ha pedig nem lenne elég belőlük az utakon, akkor jönnek a pót-lóbuszok.

Lóbusz. Ezek olyan buszok, amelyek lovakat szállítanak. A lovak tehát köztünk járnak, és külön buszaik is vannak, amikből ráadásul sokszor nincs is elég. A lóbuszok közlekedése érthető okból nagyban függ a villamosközlekedéstől, hiszen ennek akadályoztatása esetén szoktak először lóbuszok, majd ha azokból nincs elég (és persze sosincs elég), akkor pót-lóbuszok a közlekedésbe állni.

Miért érdekesek a lóbuszok? A magyar, mint lovas nemzet, ilyenkor a lóbuszokkal a segítségükre a helyszínre utazott lovakra pattan, és azokkal folytatja az útját, majd ezek a lovak akár az ilyenkor szintén szükségessé váló pót-lóbuszokra szállva visszabuszozhatnak, hogy újabb lovasokat vihessenek a hátukon a villamostól.

A villamos egyébként egy hibás kifejezés, hiszen villamosó lenne a tárgy, vagy villamosás a tevékenység, amit ki kéne fejeznie, maga a villa ugyanis nem tud mosni, hiába használjuk ezt a szót.

Birkaságok, birkáknak – akinek nem inge, ne vegye birkára! »« Rabló, pandúr nélkül

Helló, Vín! Jössz locsolni?

Nem vagyok oda az olyan dolgokért, amikor elkezdjük majmolni egy másik ország vagy népcsoport szokását. Persze, át lehet venni bizonyos szinten, de ez a helóvín-mánia már kezd egy kicsit sok lenni itthon.

Rendben, mindenki szeretné magáénak tudni azt az életérzést, hogy ő is -ha csak egy estére is, de- amerikai, és szabad, hiszen ez lélektanilag nagyon fontos.

Ha leszedjük a mázat, az USA nem sokkal másabb, mint Magyarország. Oké, az embereknek angol nevük van és angolul beszélnek legtöbbször, de a szegénység ugyan úgy jelen van, és ugyan úgy a pénz az úr. Ez nagyjából a pénz feltalálása óta így van. Mindig mindenkinek több kell a másiknál. Na jó, néha vannak kivételek, de kevés.

Az USA tehát a hétköznapi ember számára valamiféle ígéret földje, ahol egy kisujjrándításával tízszer többet tud keresni, mint itthon. De ha ellátogat oda, rá kell jönnie, hogy ezt rajta kívül még számtalan másik ember gondolja ugyan így, és emiatt az a kisujjrándítás máris sokkal keményebb munkát követel meg, mint itthon. (Plusz a bevándorlási törvények, stb, de ezeket most hagyjuk.)

Az USA tehát semmiben nem másabb ilyen értelemben, mint más országok, sőt, viszont piszok jó a lélektani marketingje. Hiszen szinte mindenhol nagy szó, ha azt mondod, hogy odakint éltél vagy dolgoztál. És itt már nem számít az sem, ha csak mosogattál egy lepukkant kocsmában, hiszen az egy Amerikai kocsma, nagy A-val…

Halloween… A buta magyar ember ilyenkor Mindenszentek és Halottak napjával van elfoglalva. Vagy legalábbis lenne. De mostanában már mindenki tököt farigcsál, helóvínpartira megy, stb. Lassan eljutunk odáig, hogy óvodás-kisiskolás hordák járják az utcákat, és ha nem adsz csokit, Isten tudja, mi lesz.

Valahonnan ismerős ez a “járják a házakat” motívum… -”Nem is tudom, mintha lenne valami idióta magyar népszokás… Jaaa, megvan, az íszterparti, valami húsvét, vagy mi a tököm… Tökmindegy, a lényeg, hogy a csajok pléhboly-nyuszinak öltöznek, a fiúk meg mutogatják a répájukat meg a tojásokat, nem…?” Hát barátom, rohadtul nem…

Az feltűnt amúgy, hogy amióta ilyen intenzíven helóvínezgetünk, valahogy a húsvéti locsolkodás népszokása egyszerűen elkezdett elveszni? Hogy lassan ciki lesz locsolkodni menni, ám a helóvínezés menő? Vajon akkor is így lenne ez, ha nem diznicsennelen meg nikkelódeonon nőnének fel a gyerekek?

Mert ez utóbbi esetben a szülő jóformán kényszerítve érzi magát, hogy tököt faragjanak, hiszen ha HánáMontána tököt farag, akkor a kis Dzsennifernek és Kevinnek is azt kell tenni, és akkor már nyugodtan átmehetnek csokit csalni az óvodástársakhoz, még akár jelmezben is, hiszen a gyereknek mindent szabad.

De jó ez így? Jó ez, hogy locsolóverset már szinte egyik sem tud, Mindenszenteket is passzolják, de a halloweenre már szinte tudatosan készülnek…?

Érdemes meghallgatni: a halottakról beszélgettek gyerekekkel az MR1 Kossuth rádió “Vendég a háznál” című műsorában, november másodikán 11:30-tól.

(Diszk-lémer: természetesen tudok helyesen írni, így az egyes szavak szándékosan vannak hibásan írva, ezzel is azt jelezve, mennyire nem magyar az adott dolog…)

Klau… »« Silly, a bálnakölyök