T-mobile US tapasztalatok

Bejegyzés kelte: 2011. június 10. péntek | Szerző: Jadeye.
Kategóriák: Blog, iPhone, Mobil, USA.

Gondoltam, leírom már, mik a tapasztalataim. Kezdem azzal, hogy azért szereztem be T-mobile SIM-et, mert az AT&T-nek a feltöltőkártyás csomagjai egyszerűen nevetségesek, amellett drágák is, és nem is nyújtják azt, amit a T-mobile esetében.

Az általam kiválasztott csomag az Unlimited International Landline and Text opcióval (és így +$10 összeggel) megturbózott Unlimited Landline and Text + 100MB. Ez így együtt $60 havonta, amit automatikusan levonnak, ha van egyenleged. Ha meg nincs, és 2 hónapig nem is tudják levonni, akkor a csomag átvált sima Pay as You Go-ra. Az egy év érvényességi időhöz összesen $100 feltöltése szükséges a kártya rendelkezésre állási ideje alatt bármikor. Ha tehát július elsején még egyszer feltöltöm majd $60-nal, akkor az már összesen $120, így legalább 2012 júliusáig érvényes lesz. Ez olyasmi, mint ahogy otthon megy.

Ezzel a csomaggal ingyen hívhatok bárkit Amerikán belül, bármilyen telefonon, legyen az mobil vagy vezetékes, és korlátlan mennyiségű SMS-t is küldhetek. A +$10-os kiegészítő csomag pedig lehetővé teszi, hogy az összes nemzetközi vezetékes számot is ingyen hívjam, és így már tényleg bárhova korlátlan az SMS ebben az esetben is.

Az internet ugyan csak 100MB, de nincs túlfogyasztási díj. Illetve itt a 100MB az valójában a T-mobile 4G hálózatán való nagysebességű forgalomra vonatkozik, tehát az első 100MB teljes sebességen felhasználható, a többi pedig EDGE-en, de egyébként korlátlanul. Mivel az iPhone nem tudja kezelni a T-mobile 3G/4G hálózatát, így eleve csak EDGE a maximum, amit el lehet érni vele. Ettől függetlenül az EDGE sem az az EDGE, ami otthon van. Nekem a Telenorral egészen jól használható otthon a készülék EDGE-n is, de itt egyszerűen kínszenvedés. A SpeedTest app akár 128/53-mas eredményt is ad, ha jó helyen van az ember.

Ha viszont csak a megszokott 2 csík van, a latency hajlamos azonnal az egekbe szökni, vagy jelentősen lecsökken a sebesség is (57/22). Legrosszabb esetben azonban még kvázi normális térerő mellett is képes a latency annyira megemelkedni, hogy konkrétan képtelen bármi forgalmat is lebonyolítani a készülék.

Amellett az EDGE lefedettsége sem ideális, elég sokszor vált vissza GPRS-re, ami aztán tényleg alig jó bármire. Ugyanígy sokkal nagyobb mennyiségű adatforgalmat jelez a készülék számlálója, mint ami a tényleges lenne. Sokat dobhat rajta, amikor újra és újra próbálkozik a magas latency miatt. Jelenleg 41.2MB-ot ír összesítve, amit az elmúlt 1 hét alatt sikerült összehozni. Otthon ehhez általában kell 2 hét, vagy több.

A térerő is hagy kívánnivalókat maga után, legalábbis a New York City – New Brunswick – Princeton – Trenton – Philadelphia vonalon, ahol napjában mozgok. Talán úgy lehetne jellemezni, mint otthon a Vodafone hálózatát a kezdetekben: szabadban a városokban általában teljesen jó a térerő, a kijelzés szerint mindig 50% legalább. Beltéren ez nagyon hamar visszaesik 2-3 pálcikára, vagy könnyen átvált “No Signal”-ra, hogy nincs térerő. AT&T ellenben szinte mindig és mindenütt van, csak hogy bosszantsa az embert. Na nem baj, ha megveszi végre az AT&T a T-mobile US-t, akkor ezek a problémák is megoldódnak.

Facetime. Mivel a T-mobile US nem támogatott szolgáltató, ugyanúgy szívás van vele, mint otthon a Telenorral, így nem lehet hivatalosan aktiválni.

Az ügyfélszolgálattal teljesen pozitív a tapasztalatom. Egyrészt hangfelismeréssel kell a menüben navigálni, tehát frankón beszélgettem az automatával, és megértette, mit akarok. Emiatt először szinte nem is voltam biztos benne, hogy már a tényleges ügyfélszolgával beszélek, amikor felvette. :) Másrészt nagyon segítőkészek.

A sima Pay as You Go egyébként szívás valamilyen szinten: még a bejövő SMS-ért is fizetsz, darabonként 5 centet, küldeni 10 cent. Öcsémnek vettünk tegnapelőtt egy ilyet, az ára összesen $21.60 volt (csak SIM), $13.34 lebeszélhetőséggel (ez csúcsidőben kb 40 percre elég). Még én magam sem tudtam a számot, de már jött rá egy reklám SMS, ami így meg is evett róla 5 centet. Felhívtam a hangpostát, hogy beállítsam, az megevett 34 centet, de végül nem állítottam be. Mindegy. Ma mondja öcsém, hogy többször csörgött délelőtt a telefon, és hogy én hívtam-e. Persze valószínűleg ilyen telemarketingesek hívták. Otthon azért ez nem így megy szerencsére.

Alapvetően használható egyébként, és mindenképpen sokkal olcsóbb, mint az AT&T. De ha külföldi vagy, és az otthoni kártyáddal roamingolsz, akkor érdemesebb automatikuson hagyni a hálózatválasztást (ez az alapértelmezett beállítás), mert akkor mindig lesz térerőd. Ha meg még adatroamingod is van, akkor meg a 3G hálózatot is tudod használni, míg a T-mobile esetén ugye nem.

Updatr

Bejegyzés kelte: 2010. március 15. hétfő | Szerző: Jadeye.
Kategóriák: Érkezett, Blog, Cikk, iPhone, Mobil, szifon.com.

Frissítések keresése tört appokhoz

Figyelem! Ennek a cikknek nem szándéka tört appok használatára buzdítani! Ha tetszik egy app, és használod, akkor vedd meg, hiszen ezzel nagyobbrészt a fejlesztőt támogatod!

Ugyanakkor érdemes észben tartani azt, hogy az Apple jelenlegi terjesztési modelljében trial vagy demo appok nem kaptak helyet, valamint legtöbbször nincsen lehetőség visszakérni egy megvásárolt, de valamiért mégsem megfelelő app árát. Szerencsére ezt újabban folyamatosan felváltják az alapesetben ingyenes, de az “In-App purchasing” módszerével bővíthető appok.

Továbbá, annak ellenére, hogy az internetnek korlátok nélkülinek kellene lennie, rengeteg US Store-ban kapható app nem érhető el a magyar store-ban, így még ha akarod, akkor sem tudod teljesen legálisan, a Store Usage Terms-ének 100%-ban megfelelve megvásárolni azt.

A tört appokkal leginkább két gond van: nem támogatjuk vele a fejlesztőket, illetve az iTunes sem jelzi, hogy van-e frissítés hozzájuk.

Korábban az Install0us 3-ba volt tervezve egy hasonló funkció, ami megkeresi az adott tört app legfrissebb verzióját, és felajánlja a frissítést, ahogyan azt az AppStore is tenné. Ez azonban puy0 döntése értelmében már nem valósulhatott meg az Install0us-ban.

Ezt az űrt hivatott kitölteni az Updatr.

Az app indításkor kilistázza az összes telepített AppStore-os alkalmazásunkat a verziószámukkal együtt, a megvásároltakat és a törteket egyaránt. Majd az iTunes Store-ból az app egyedi ID-ja alapján lekérdezi az aktuálisan megvásárolható verzió verziószámát, és ez alapján listákba csoportosítja az appokat:

  • Unknown (Ismeretlen)
  • Needs to be updated (Frissítés érhető el)
  • Newest version installed (Legfrissebb verzió telepítve)

Unknown (Ismeretlen) app esetén lehetőségünk van nekünk megadni kézzel az app ID-ját, vagy kikeresni a Store-ban. Ez akkor jelentkezhet, ha az app automatikusan nem találja meg név alapján sem. Ilyen lehet például az “NFS Shift”, mert az a Store-ban “Need for Speed Shift” néven szerepel, de a SpringBoard-ra már csak “NFS Shift”-ként kerül. Ha megadtuk az ID-t, vagy kikerestük, és megjelöltük, hogy melyik az, onnantól már ahhoz is kiírja, hogy van-e frissítés, és át is teszi a megfelelő listába.

Needs to be updated (Frissítés érhető el) esetén a frissítést nekünk kell letölteni a megfelelő oldalról, ugyanis az Updatr nem telepít, csak a verziót ellenőrzi. Töltsük le a megfelelő oldalról a frissebb verziót, importáljuk be iTunes-ba a számítógépen, majd szinkronizáljuk fel a készülékre.

Newest version installed (Legfrissebb verzió telepítve) esetén értelemszerűen a legfrissebb verzió van fent. :)

A Performance alatt a letöltések itt az egyszerre indított lekérések számát jelzi, mert maga az app nem képes az Install0us-hoz hasonlóan az appok telepítésére is. Kiválaszthatjuk továbbá, hogy csak a tört appokat mutassa, vagy a megvásároltakat is, illetve hogy indításkor automatikusan frissítse a telepített appok listáját, és azokhoz ellenőrizze a frissítéseket is.

Mivel az Install0us-ból ez a lehetőség végül egyelőre kimaradt, így mindenképpen egy hasznos kis eszköz lett az Updatr, annak ellenére, hogy jelenleg még kézzel kell a frissítéseket letölteni.

Elérhető például a beyouriphone repoban. (Fentvan ugyan xsellize-n is, de ott nekem hibát dobott.)

Jailbreak – tények és tévhitek

Bejegyzés kelte: 2010. március 07. vasárnap | Szerző: Jadeye.
Kategóriák: Blog, Cikk, iPhone, Mobil, szifon.com.

Avagy néhány megfontolandó érv, amiért érdemes jailbreak-elni

A 3.1.3 megjelenésével egyes oldalakon ismét felvetődött a jailbreak kérdése, aminek kapcsán sok hozzá nem értő hozzászólás is felkerült az egyes cikkekhez vagy a fórumokba. Ebből egyértelműen az látszik, hogy a jailbreak-től idegenkedők legtöbbször sosem jailbreak-elték még a készüléküket, és emiatt ok nélkül tartanak a dologtól. Vagy csak szimplán meghajolnak Sztív akarata előtt, és elfogadják, hogy Sztív jobban tudja náluk, hogy mi kell nekik, vagy mit lehet. Kivételek persze mindenütt akadnak, és ez most nem is róluk szól természetesen.

Először is lássuk, mik a leggyakoribb tévhitek.

Tévhit 1.: a jailbreak csak a warez miatt történik, mégpedig hogy vásárlás nélkül, lopott app-okat telepíthessünk a készülékre; vagy azért, hogy függetleníthessük a készüléket.
Miért tévhit: a jailbreak-esek többsége ettől még ugyan úgy megveszi az adott app-ot. Mert ettől még a fejlesztőket támogatjuk. A gond az Apple korlátozó hozzáállásával van. Azt is jó lenne észrevenni, hogy maga az AppStore ötlete is a jailbreak kapcsán elérhetővé vált Installer (majd Cydia) kapcsán vetődött fel Sztívéknél. A függetlenítéshez meg ugyan szükséges a jailbreak, de számos jailbreak-elt telefont ugyan úgy az eredeti szolgáltatóval használnak, függetlenítés nélkül.

Tévhit 2.: a jailbreak elrontja a telefont, kockázatos, adatvesztéssel jár (esetleg lila lesz tőle a telefon, és megolvad), vagy garanciavesztéssel jár…
Miért tévhit: a jailbreak-nek önmagában nincs kockázata, hiszen a gyári firmware-t bármikor vissza lehet tenni, és akkor olyan, mintha mi sem történt volna. Adatvesztést nem okoz, mert előtte a biztonság kedvéért csinálunk egy backup-ot iTunes-szal; illetve a redsn0w is úgy működik, hogy fájlokat ad hozzá a telefon fájlrendszeréhez, tehát nem vesz el belőle semmit. Persze problémák még egy normális, gyári firmware esetén is akadhatnak, ezért kell mindig mindenről backup-ot csinálni rendszeresen. Garancia tekintetében meg annyi, hogy mielőtt visszavinnénk a szervizbe, restore gyári firmware-rel, és a jailbreak-nek nyoma sem marad.

Tévhit 3.: a jailbreak-től belassul a telefon, elveszti a stabilitását, folyton fagy, magától újraindul, zabálja az akkut, stb.
Miért tévhit: a jailbreak önmagában nem okoz ilyesmit. Az azonban igen, ha a felhasználó ész nélkül “szanaszéjjel hekkeli” a készüléket. Itt is meg kell találni az egyensúlyt. Ha túl sok kiegészítőt vagy patch-et telepítünk fel, akkor nem kell csodálkozni, hogy akadhatnak problémák, hiszen a legtöbb dolog hat egymásra, ahogyan egy asztali OS esetén is. Ha valaki nem áll neki ész nélkül mindent össze-vissza telepítgetni, akkor ilyesmitől nem kell tartania.

***

Miért jó nekünk a jailbreak – avagy a száraz tények

Sokan úgy gondolják, hogy ha már ennyi pénzt kifizettek az eszközért, legyen lehetőségük kihasználni annak teljes kapacitását, ami csak a “vasból” kihozható. Az Apple pedig elég sok mindenben korlátozza a felhasználót. Az alábbi összefoglaló vázlatos, csak rövid “ízelítőt” ad az esetleges lehetőségekről az olvasó számára.

Magyar UI lokalizáció
Vannak itthon sokan, akik szeretnék, ha a telefonjuk magyarul szólna hozzájuk. Lehet vitatkozni rajta, hogy mennyire intuitív és érthető az angol felület egyébként, vagy hogy illene beszélni angolul; de a felhasználónak teljes szíve joga, hogy az anyanyelvén használhassa a terméket. Az Apple még mindig nem készült el a magyar nyelvvel, míg alternatív forrásból ez gyakorlatilag már a jailbreak megjelenése óta elérhető.

Alkalmazások
Gondoljunk csak arra, hogy az AppStore-ba az Apple nem enged be bármi alkalmazást. MMS támogatás is már régóta létezett az összes iPhone-ra (SwirlyMMS), mire az Apple végre alapfunkcióvá emelte, de kijelentve, hogy az a 2G-n nem működik. Ugyanígy lehetséges a videórögzítés is, mind 2G-n, mind 3G-n, de alapból ez sem elérhető. Tethering sem volt gyárilag jó ideig, de Cydia-ban ott volt a PDAnet. Vagy próbáljunk csak meg a híváslistából csak egyetlen hívást törölni. Vagy bluetooth-on küldeni/fogadni fájlokat. “There’s no app for that in the AppStore”, azaz az AppStore-ban ilyet sem fogunk találni. Ugyan ez a sors érte el a napokban a WiFi-s appokat, illetve korábban az erotikus jellegű tartalmakat is kiollózta az Apple.

Témák
Az egyik legnagyobb kritika a személyre szabhatóság terén jött elő. Alapból van a gyári kinézet, és kész. Lehetőség sincs ezen változtatni. Jailbreak után viszont erre is van lehetőség. Rengeteg téma közül választhatunk, de mi magunk is csinálhatunk saját témát. Lecserélhetjük az egész UI kinézetét, saját hangokat adhatunk hozzá, élő ikonokkal (LiveWeather, RealTime), háttérképet tehetünk a SpringBoard ikonjai mögé… Vegyük észre, hogy ez utóbbit az Apple is beépítette az iPad-be!

Patch-ek
Rengeteg olyan funkció érhető el, amit az Apple alapból nem kapcsolt be. Így például a %-os akku kijelzés, ami gyárilag csak a 3GS-en lenne, pedig ugyanúgy működik az összes készüléken. Az Emoji ikonok sem lennének használhatóak, csak japánra állítva. Ezen felül a rendszer viselkedése is megváltoztatható, több ikon helyezhető a SpringBoard-ra, a Dock-ra, a Status Bar is kijelezhet egy csomó mindent. Valamint lehetséges az alkalmazások háttérben való futtatása is. Vannak carrier- és billentyűzet-fixek is, amik szintén a használhatóságot hivatottak javítani.

Reklámok és személyes adatok – PinchMedia, AdMob, és társai
Jailbreak nélkül az egyes alkalmazások egyéni azonosításra is alkalmas adatokat (pl UDID) is el tudnak küldeni. Ugyanígy a weboldalak nagy részét kitöltő reklámokkal sem tudsz mit kezdeni jailbreak nélkül. Utána viszont lehetőséged van például a hosts-fájllal vagy a PrivaCy-val szabályozni az ilyen, nem kívánt funkciókat, letiltani az ilyen adatgyűjtő vackokat, illetve megtisztítani a weboldalakat a reklámoktól. Az iWiW esetén például az oldal által generált forgalom több, mint 70%-a csak és kizárólag a reklámok letöltéséből keletkezik, ami nem csak a letöltött adatmennyiséget növeli, és így a havi korlátunkat csökkenti fölöslegesen, de ez a felesleges adatforgalom egyben az akkut is ugyan úgy fogyasztja.

Függetlenítés
Amennyiben függetlenítésre van szükséged, és nem tudod gyárilag függetleníttetni a szolgáltatóval, úgy ahhoz mindenképp szükséges a jailbreak.

***

Konklúzió: mindenki azt csinál a készülékével, amit akar, de egyben az esetleges kockázat is az övé. De ha nem esünk túlzásokba, akkor katasztrófától sem kell feleslegesen tartani.

Szeretem a pannont! ♥

Bejegyzés kelte: 2009. szeptember 22. kedd | Szerző: Jadeye.
Kategóriák: Érkezett, Blog, Mobil.

Talán két napja jött egy SMS a naaaagyonrégi, már bő 10 éves számomra, hogy “A kártya érvényessége 30 nap múlva lejár.”, vagy valami ilyesmi.

Most meg jött egy olyan, hogy “Feltöltöttünk 500 Ft-ot. Egyenleged 2010.09.23-ig használható.”.

Kell ennél több? :)

♥♥♥

Figyel az Apple a vásárlók igényeire?

Bejegyzés kelte: 2009. augusztus 21. péntek | Szerző: Jadeye.
Kategóriák: Érkezett, Blog, Cikk, iPhone, Mobil.

Úgy tűnik… :)

Még május 15-én írtam az Apple-nek egy “feature request”-et, amiben arra kértem őket, hogy ha már egyszer van a készülékükben közelségérzékelő, ami lekapcsolja a kijelzőt, ha a füledhez emeled a telefont, hogy ne nyomkodja össze; akkor ezt a szenzort arra is lehetne használni, hogy kihangosítás esetén a fülhöz emelve lekapcsoljon kihangosításból vissza a normál hangszóróra. Meg tegyenek egy on/off gombot, amivel ki lehet kapcsolni, hátha valakinek nem tetszik az opció.

Közvetlen választ nem kaptam ugyan azóta sem, de ezt írták is az oldalon, hogy nem nagyon fognak válaszolni.

Ellenben a mai nap összefutottam a következő mondattal az egyik oldalon:

“Speakerphone control for Mobile device” – This describes sensors which automatically shut down the speakerphone when the iPhone is put against the ear and the speakerphone will be activated when the iPhone is put aside.

Nem feltételezem, hogy kizárólag nekem jutott volna csak eszembe ez a dolog, és csak én vetettem volna fel nekik ezt ötletként. :) De mindenképp biztató, hogy egy ilyen dolog bejegyzés alatt áll, mert akkor talán egy frissítésben hamarosan meg is jelenhet az említett funkció.