NJ Transit, SEPTA: ‘tömegközlekedjünk’ amerikai módra

Amerikában teljesen mások a távolságok (is), mint Magyarországon, vagy akár Európában. A magyarok többsége nem szeret napi másfél órákat utazgatni munkába, majd ugyanennyit vissza. Vagy azért, mert meglehetősen kiábrándító ülni a dugóban, vagy csak azért, mert ennyi idő alatt igazából alig tesz meg távolságot. Legjobb példa erre, ha valaki Budapestre jár be dolgozni peremkerületből, vagy csak úgy általában a “szélekről”: 20km-nél nem utazik többet, de mindez minimum egy órát biztosan elvesz az életéből az embernek.

Itt másfél óra alatt közel 120km-t tesz meg az emberek többsége vagy kocsival (ami szinte mindenkinek van), vagy vonattal, esetleg busszal. Viszonyításképp ez olyan, mintha minden nap Szolnokról járna valaki dolgozni Budapestre. Erre otthon nem igazán van precedens, mert a magyarok többsége nem nagyon utazik ennyit, csak ha valóban nincs más opció.

Az utazás persze költségekkel is jár. Philadelphiába napjában bejárni kizárólag bérlettel éri meg. Ez viszont az egyes érintett államok esetén jelentős különbségeket mutathat az árak tekintetében. Pennsylvaniában egy korlátlan, bármire és bármikor érvényes bérlet “csak” $191, és mivel bármire jó korlátlanul, így akár a városi tömegközlekedésben is használható. New Jersey-ben viszont csak az adott állomástól a Transit Center-ig érvényes bérlet már $245. Persze ha az egy útra szóló jegyeket nézzük, az New Brunswicktól a Trenton Transit Center-ig (NJ Transit) $8.75, távolságban és időben ez a rövidebb út. Majd Trentontól Philadelphiáig (SEPTA) az egy órás út már csak $8.50. Persze a vonaton is lehet venni jegyet, ha például nagyon siettél, és épphogy csak felugrottál rá, az $10 mindkét esetben. És itt megvár a vonat, ha látják, hogy szaladsz, és még nem megy gyorsan.

Az utazási kultúra is teljesen más, mint otthon. Itt nem hogy mobilról kihangosítva zenét hallgató kretének nincsenek, hanem van külön Quiet Ride Car, magyarán “kusskocsi”. Erre külön felirat is figyelmeztet minden egyes vagonban:

Ez azt jelenti, hogy hétközben a legalább 3 vagonnal rendelkező vonatok esetén a legelső kocsi mindig a Quiet Car. A Quiet Car-ban nem lehet telefonálni. SMS-ezhetsz, vagy internetezhetsz, nyomogathatod, akármi, de beszélni tilos, és minden elektronikus kütyüt néma üzemmódra kell tenni. A zenehallgatás esetén a hangerőt olyan halkra kell állítani, hogy ne szűrődjön ki a fülesből az énekes artikulálatlan ordítása, vagy a ‘puftapifte’ és a ‘tüc-tüc’. Ezen felül beszélgetni sem igazán szabad. Ha valamit mindenképp meg kell beszélni a mellettünk ülővel, azt nagyon röviden, és csak suttogva szabad.

A vonaton az ülések 3/2-es felosztásban vannak, tehát az egyik oldalon 3 ember tud ülni, a másikon meg 2. A jegyeket egy külön erre a célra szolgáló kis tartóba kell tenni az előttünk lévő ülés tetejére, hogy a kalauz könnyen láthassa, hogy kinek nézte már meg a jegyét, és kinek nem. A NJ Transit esetén a kalauz elveszi az eredeti jegyet, és helyette egy adott helyen bejelölt másik cetlit rak ki, amit általában az előtt gyűjt be, hogy az ember leszállna.

A NJT esetén a kocsik és a berendezettségük sokkal régebbi, és konnektor is van az ajtókhoz közeli üléseknél, és itt az ülések támlája átdönthető az ellenkező oldalra, így a háttal lévő ülés egy mozdulattal menetirányba nézővé alakítható.

A SEPTA esetén általában újabb vagonok vannak, és szintén az ajtókhoz legközelebbi üléseknél van csak konnektor. Az ülések egy adott irányba néznek a kocsi egyik oldalán, a másik oldalán pedig az ellenkező irányba, így ha az embernek szerencséje van, és nem szeret háttal utazni, akkor talál magának menetirányba néző helyet is, mert ezek nem dönthetőek át.

A vagonok közötti átjárás elvileg nem tilos, de az ajtók automatikusan becsukódnak, amikor a vonat elindul, és annyira nem díjazzák a kalauzok, ha valaki útközben akar egyik kocsiból a másikba menni, mert ha elesik, összetöri magát, bármi, még a végén beperli a vasúttársaságot.

Az összes vasúti kocsi légkondicionált, tehát még a legnagyobb hőségben is jóformán fázni lehet, mert az itt megszokott 17 fokra hűtenek mindent. Nem is megyek reggel soha a kapucnis felsőm nélkül sehova, mert egyszerűen megfagynék egy szál ingben.

A vonaton sokan laptopoznak, telefonoznak, használnak iPad-et vagy ebook-olvasókat (sok a Kindle), vagy csak szimplán alszanak. Aki kifejezetten aludni akar, az következetesen a Quiet Ride Car-t választja.

Wi-Fi sem a NJT, sem a SEPTA vonatain nincsen. Az Amtrak-en van, de Amtrak-kel meg nem járok, így sajnos azzal nem érek semmit. 2009-ben mentünk Amtrak-kel Wilmingtonból Washington DC-be, de arra már nem emlékszem, hogy akkor volt-e Wi-Fi, és egyáltalán ingyenes volt-e, vagy fizetős. Mindenesetre az állomások területén mindig van legalább kétféle fizetős Wi-Fi. Vagy maradnak a mobil stickek, tethering, vagy a zseb-hotspotok.

Persze problémák is vannak errefelé, így például legutóbb sikerült belefutnom Philadelphiából hazafelé abba, hogy a mögöttem lévő kocsi áramszedője leszakadt, és magával rántotta a felsővezetéket is egyúttal. A 30th Street Station után voltunk, de már elég közel a North Philadelphiához, amikor kicsit hirtelen megállt a vonat. Néhány másodperc után újra elindult, de alig ment tovább, megint megállt. Leálltak a légkondik, lekapcsolt a világítás, csak a szükségvilágítás maradt. Természetesen az egyik lehető legmelegebb nap volt. A kocsiban nem volt hangosbemondó, így a kalauz ment végig, és kiabálta szét, hogy mi a helyzet, és hogy üljünk türelemmel, jönnek a villanyos kollégák, lekapcsolják az áramot, aztán majd leszállhatunk. Addig nem, mert áramütés-veszély van, de Faraday-kalitka miatt idebent minket nem rázhat meg az áram. Aztán majd jön értünk egy másik vonat, mert ezzel nem fogunk tudni továbbmenni.

Mondani sem kell, nem kapkodták el a dolgot, ami a légkondik hiánya és dögmeleg keveréke miatt nem volt túl jó móka. Az ablakokat természetesen nem lehet lehúzni, mert légkondícionált a szerelvény, de cserébe kinyitották az ajtókat, ami csak arra volt jó, hogy az összes hideg levegő azzal a lendülettel iszkiri: kisuhant a melegbe, és így hamar felmelegedett az egész vagon. Szerencsére épp egy hid árnyékában állt meg a vagonom, így legalább direkt napfény nem érte, úgy talán még rosszabb lett volna. Légmozgás egyszerűen nem volt, vagy legalábbis nem akkora, ami átfújt volna a vagonon a nyitott ajtóknak köszönhetően. Laza egy órányi ücsörgés után végre leszállhattunk, aminek már épp ideje volt, mert kezdett szaunává avanzsálni. Leszállva legalább már volt egy kis levegő, noha természetesen elég meleg volt. De legalább sikerült megszemlélni, hogy mégis mi történt, vagy legalábbis azt, amit a villanyszerelők meghagytak belőle:

Körözött felettünk egy helikopter is, tehát akár valami hírműsorban is kiköthettek a felvételei, már ha olyan helikopter volt. Közben Twitteren megtaláltam a SEPTA-t, így kiderült az is, hogy a mögöttünk lévő vonatok sem tudnak minket egyelőre kikerülni, mert elég nagy részen lekapcsolták az áramot.

Végre megérkezett a kisegítő szerelvény, és szépen, lassan, libasorban elkezdtek rá felszállni az emberek. Nem voltam annyira az elején, nem is voltak annyira túlzottan sokan, de mégis, utánam még bő 20 percig szálltak fel folyamatosan az emberek… Ennek leginkább talán az volt az oka, hogy az emberek többsége itt kizárólag az állomás platformján találkozik a vonattal, és meg voltak illetődve, hogy vágányokon kell átvágni, és gránitzúzalékon gyalogolni, valamint 3 lépcsőfokot felkapaszkodni a vagonra. De legalább már volt légkondi.

Természetesen lekéstem az összes értelmes vonatot, így a következő, amivel el tudtam indulni New Brunswickba, a 8:32pm-es volt, így 9:05pm körül értem csak haza a szokásos 6:45pm körül helyett. Illetve még nem haza, hiszen várt rám még egy bő 10 perc biciklizés.

Persze azért nem ez volt az egyetlen eset, amikor technikai hiba miatt késett a vonat, ugyanis ma reggel (06.21.) egy előző esti transzformátorállomás-tűz miatt újabb problémák voltak, így a 6:58am-es reggeli vonatom konkrétan kimaradt, eltűnt, felszívódott, akármi, és csak 7:50am körül jött az eredetileg 7:22am-re kiírt változat. Ezzel természetesen lekéstem 3 perc híján a Philadelphiába menő vonatot, így várhattam a következőre egy laza fél órát Trentonban. Itt legalább nem vezetéklopás miatt nem jár a vonat. De talán ajánlott lenne felújítani azokat a vezetékeket, ha folyamatosan gond van velük.

Tedd ki te is, ha ellenzed a cikizést? Vagy mégsem… »« T-mobile US tapasztalatok

T-mobile US tapasztalatok

Gondoltam, leírom már, mik a tapasztalataim. Kezdem azzal, hogy azért szereztem be T-mobile SIM-et, mert az AT&T-nek a feltöltőkártyás csomagjai egyszerűen nevetségesek, amellett drágák is, és nem is nyújtják azt, amit a T-mobile esetében.

Az általam kiválasztott csomag az Unlimited International Landline and Text opcióval (és így +$10 összeggel) megturbózott Unlimited Landline and Text + 100MB. Ez így együtt $60 havonta, amit automatikusan levonnak, ha van egyenleged. Ha meg nincs, és 2 hónapig nem is tudják levonni, akkor a csomag átvált sima Pay as You Go-ra. Az egy év érvényességi időhöz összesen $100 feltöltése szükséges a kártya rendelkezésre állási ideje alatt bármikor. Ha tehát július elsején még egyszer feltöltöm majd $60-nal, akkor az már összesen $120, így legalább 2012 júliusáig érvényes lesz. Ez olyasmi, mint ahogy otthon megy.

Ezzel a csomaggal ingyen hívhatok bárkit Amerikán belül, bármilyen telefonon, legyen az mobil vagy vezetékes, és korlátlan mennyiségű SMS-t is küldhetek. A +$10-os kiegészítő csomag pedig lehetővé teszi, hogy az összes nemzetközi vezetékes számot is ingyen hívjam, és így már tényleg bárhova korlátlan az SMS ebben az esetben is.

Az internet ugyan csak 100MB, de nincs túlfogyasztási díj. Illetve itt a 100MB az valójában a T-mobile 4G hálózatán való nagysebességű forgalomra vonatkozik, tehát az első 100MB teljes sebességen felhasználható, a többi pedig EDGE-en, de egyébként korlátlanul. Mivel az iPhone nem tudja kezelni a T-mobile 3G/4G hálózatát, így eleve csak EDGE a maximum, amit el lehet érni vele. Ettől függetlenül az EDGE sem az az EDGE, ami otthon van. Nekem a Telenorral egészen jól használható otthon a készülék EDGE-n is, de itt egyszerűen kínszenvedés. A SpeedTest app akár 128/53-mas eredményt is ad, ha jó helyen van az ember.

Ha viszont csak a megszokott 2 csík van, a latency hajlamos azonnal az egekbe szökni, vagy jelentősen lecsökken a sebesség is (57/22). Legrosszabb esetben azonban még kvázi normális térerő mellett is képes a latency annyira megemelkedni, hogy konkrétan képtelen bármi forgalmat is lebonyolítani a készülék.

Amellett az EDGE lefedettsége sem ideális, elég sokszor vált vissza GPRS-re, ami aztán tényleg alig jó bármire. Ugyanígy sokkal nagyobb mennyiségű adatforgalmat jelez a készülék számlálója, mint ami a tényleges lenne. Sokat dobhat rajta, amikor újra és újra próbálkozik a magas latency miatt. Jelenleg 41.2MB-ot ír összesítve, amit az elmúlt 1 hét alatt sikerült összehozni. Otthon ehhez általában kell 2 hét, vagy több.

A térerő is hagy kívánnivalókat maga után, legalábbis a New York City – New Brunswick – Princeton – Trenton – Philadelphia vonalon, ahol napjában mozgok. Talán úgy lehetne jellemezni, mint otthon a Vodafone hálózatát a kezdetekben: szabadban a városokban általában teljesen jó a térerő, a kijelzés szerint mindig 50% legalább. Beltéren ez nagyon hamar visszaesik 2-3 pálcikára, vagy könnyen átvált “No Signal”-ra, hogy nincs térerő. AT&T ellenben szinte mindig és mindenütt van, csak hogy bosszantsa az embert. Na nem baj, ha megveszi végre az AT&T a T-mobile US-t, akkor ezek a problémák is megoldódnak.

Facetime. Mivel a T-mobile US nem támogatott szolgáltató, ugyanúgy szívás van vele, mint otthon a Telenorral, így nem lehet hivatalosan aktiválni.

Az ügyfélszolgálattal teljesen pozitív a tapasztalatom. Egyrészt hangfelismeréssel kell a menüben navigálni, tehát frankón beszélgettem az automatával, és megértette, mit akarok. Emiatt először szinte nem is voltam biztos benne, hogy már a tényleges ügyfélszolgával beszélek, amikor felvette. :) Másrészt nagyon segítőkészek.

A sima Pay as You Go egyébként szívás valamilyen szinten: még a bejövő SMS-ért is fizetsz, darabonként 5 centet, küldeni 10 cent. Öcsémnek vettünk tegnapelőtt egy ilyet, az ára összesen $21.60 volt (csak SIM), $13.34 lebeszélhetőséggel (ez csúcsidőben kb 40 percre elég). Még én magam sem tudtam a számot, de már jött rá egy reklám SMS, ami így meg is evett róla 5 centet. Felhívtam a hangpostát, hogy beállítsam, az megevett 34 centet, de végül nem állítottam be. Mindegy. Ma mondja öcsém, hogy többször csörgött délelőtt a telefon, és hogy én hívtam-e. Persze valószínűleg ilyen telemarketingesek hívták. Otthon azért ez nem így megy szerencsére.

Alapvetően használható egyébként, és mindenképpen sokkal olcsóbb, mint az AT&T. De ha külföldi vagy, és az otthoni kártyáddal roamingolsz, akkor érdemesebb automatikuson hagyni a hálózatválasztást (ez az alapértelmezett beállítás), mert akkor mindig lesz térerőd. Ha meg még adatroamingod is van, akkor meg a 3G hálózatot is tudod használni, míg a T-mobile esetén ugye nem.

NJ Transit, SEPTA: ‘tömegközlekedjünk’ amerikai módra »« New Brunswick, Philadelphia, Magyar fesztivál – és társaik

New Brunswick, Philadelphia, Magyar fesztivál – és társaik

Péntek reggelünk úgy indult, hogy 10-re jött értünk a Jóska. 9-re jött volna, de mivel előző este csak 11 után értünk “haza”, így a másnap reggeli indulást kissé eltoltuk időben. Ettől függetlenül én már 5:30 körül felébredtem, és nem tudtam visszaaludni, így kihasználtam az időt, és szétküldtem egy csomó SMS-t.

Reggeliztünk valamit, aztán Jóskával bementünk a céghez, ahol Nancy és Wayne már vártak ránk -  de természetesen tudták, hogy csak 10 után fogunk megérkezni, így ez nem volt probléma. Megkaptuk a papírokat, belépőkártyákat, stb, majd körbenéztünk Nancy-vel. Jártunk itt már 2009-ben, de azóta történt pár változás, bővítések vannak, emiatt egy csomó minden átalakítás alatt áll.

Míg megvártuk, hogy Wayne befejezze a dolgát, addig gyorsan dolgoztam egy keveset, öcsém meg beállította a laptopot, amit kapott, hogy használjon.

Ezután a raktárból elővettük a két biciklit, ami már várt ránk, mert azzal fogunk majd bejárni, vagy a városban közlekedni, és Wayne elvitt minket a bringás boltba, hogy vegyünk lámpát, zárat, meg sisakot. Ezek közül a sisak használata konkrétan kötelező, máskülönben megbüntetnek a “fánkfogyasztók”. :)

Miután megvettünk mindent, kivittük a bicikliket a vasútállomáshoz, és lelakatoltuk őket, mert Philadelphiából visszafelé majd azzal kell hazagurulnunk. Wayne azt mondta, hogy szedjük le az első kereket, és lakatoljuk azt is oda, nehogy elvigyék, de ahogy a többi bicajt néztük, egyiknél sem volt leszedve a kerék. Mindegy, inkább leszedtük.

Aztán uzsgyi Philadelphia, kocsival, mert Wayne-nek is volt ott dolga. Így laza másfél óra autópálya várt minket. Philadelphiában is jártunk már 2009-ben, így nem volt nagy meglepetés.

Mielőtt felmentünk volna, még vettünk valamit ebédre, én ismét a Philadelphia Cheese and Steak-et választottam, az legutóbb is nagyon bejött. Aztán Annamarie segített nekünk tarifacsomagot váltani a kapott SIM-kártyán az “Unlimited International Landline & Text + 100MB data” csomagra. Így elmentünk a legközelebbi T-mobile üzletbe, ahol egy igencsak dekoratív, no és persze egyben fiatal lányka, Meagan segített megoldani az egészet, és válaszolt minden bugyuta kérdésemre. Ez van, meg akartam bizonyosodni arról, hogy tuti azt tudja a csomag, amit írnak róla, tehát tisztázzuk az apróbetűket is. Sajnos azt elfelejtettem megkérdezni, hogy a 100MB elfogyasztása után van-e bármi díj, vagy csak lassítanak, de még bőven ráérek ezt kideríteni. Mindenesetre még egy telefonszámot is adott, ha további kérdéseim lennének, és felírta a nevét is, hogy ne felejtsem el. :)

Visszamentünk az irodába, betettem az eredetileg nem is támogatott T-mobile-os kártyát az iPhone-ba, és *bármi* beállítás nélkül működött még az internet is, nem kellett APN-t beírni, semmi. Egyszerűen csak ment, ahogyan kell neki. Meg is lepődtem rajta, Magyarországon ugyanis csak a támogatott szolgáltatók esetén működik a dolog a Carrier Bundle-k miatt, egyébként manuálisan kell beállítani.

Közben még találkoztunk az indiai kollégával, Vamsi-vel, aki majd nekem mutogatja a SAS gyönyörűségeit, de így nem igazán láttam át elsőre a dolgokat.

Időközben eltelt az idő, így Diane-nel lementünk a vonathoz. Ő a Trenton Transit Center-ig megy vonattal, ott parkol a kocsival, és még vezet hazáig talán egy órát.

Azt lehet mondani, hogy az amerikaiak teljesen másképp értelmezik a távolság fogalmát. Vagy mi értelmezzük másképp Európában, javarészt mindegy, a lényeg, hogy itt az sincs igazából messze, ami otthon messze van. Én napjában hozzávetőleg 70 mérföldet utazom Philadelphiáig, az nagyjából 120km mindennel együtt, és másfél óra vonatozás két részletben. Egyszer nagyjából fél óra New Brunswicktól a Trenton Transit Center-ig, aztán újabb egy óra onnan Philadelphia. Budapesten is lehet ennyit utazni, igaz majdnem tizedennyi távolság tart ugyaneddig vagy néha tovább… Mikor hazaértünk, már nem nagyon csináltunk semmit.

***

Szombaton megint sikerült 5:30-kor felébrednem. Egy darabig SMS-ezgettem, majd inkább elmentem zuhanyozni, és kiültem a konyhába dolgozni. 11-től magyar fesztivál volt a Somerset street elég nagy részén, így azt terveztük be programnak. Voltak mindenféle magyar vonatkozású dolgok, magyar motívumos ruhák, magyar ételek, és persze magyar zenei programok, előadások.

Körbejártuk az egészet, majd végül kikötöttünk a Teleki Pál cserkészházban, hogy ebédeljünk.

Ha meg már magyar nap, és magyar ételek, megkóstoltuk, itt milyen a gulyásleves, és a szilvásgombóc. Röviden szólva: más. Talán fogjuk a krumplira, de valahogy mind a gulyás, mind a szilvásgombóc messze állt a hazai valóságtól. Oké, az volt mindkettő, de csak erős közelítés. Ettől függetlenül finom volt, csak más. A szilvásgombóc nem volt elég keményre főzve, és nem volt fahéjas porcukor sem, csak fahéj nélküli.

A programok nagy része a magyar házban volt, de ott akkora volt a tömeg, hogy bár nagyjából két-három alkalommal is be-benéztünk, végül nem bírtuk cérnával, így végül kijöttünk. Délután 5 körül pedig már kezdett sok lenni az egész napból, így elindultunk haza gyalog.

Peace, Love, Paprika :)

Sétálgattunk, kattintgattunk. Volt pár érdekes dolog, amibe belebotlottunk. Talán a Home street-en végigsétálva botlottunk bele az alábbiakba:

Ez egy Ford Galaxie 500, amit ha jól tudom, 1960-75 között gyártottak. Ha jól értelmeztem a rendszámát, ez is egyfajta oldtimerként lehet regisztrálva. Kicsit kopottas volt szegény, főként belül, de szép darab, ami megért egy fotót.

A 113 B egy elhagyatott ház, kissé romos, beszakadt tetővel. Sajnos itt Amerikában nem olyan egyszerű az UrbEx, mint Magyarországon, mert itt akár le is lőhetnek, ha private property-re tévedsz. Így belülről meg sem próbáltuk felfedezni. Találtunk még pár romos épületet, az idő függvénye, hogy ráérünk-e megnézni őket. (Széljegyzet – UrbEx: “urban exploration“, amikor olyan helyeket fedezünk fel, amit az átlagember meg sem nézne, lásd romos házak, vagy különleges helyek. Az UrbEx általában súrolja az illegalitás határát, noha az ilyen helyek felfedezésekor legtöbbször nincs is igazából kitől engedélyt kérni arra, hogy bemehessünk az adott területre.)

A nyúl a 113 B-től nem messze fogyasztja az oxigént a további rozsdásodáshoz. Eredetét tekintve lehetséges, hogy a területen előforduló vadon élő nyulakkal analóg, mert ezekből elég sok szaladgál csak úgy az utakon őzekkel együtt – ugyanannyira természetesnek vett módon, mint mondjuk egy nagyvárosban a galambok. Persze a nyúl alakú rozsdás szélcsengő semmiképp sem alkalmas ezen nyulak elriasztására.

Amerikában még a közúti táblák esetén is fel lehet fedezni vicces vagy olykor kissé morbid darabokat. Az angolul nem tudók számára: a bal oldali egy kis rímelő versike, ami arról szól, hogy van sok gyerek erre, és hogy talán óvatosan kéne vezetni, nehogy elüsse őket. A No Outlet igazából zsákutcát jelent, de ha szándékosan félrefordítjuk, akkor könnyen megállapíthatjuk belőle, hogy az adott utcában nem találunk majd se GL Outlet-et, se Premier Outlet-et, se másmilyet. :) Az outlet másik jelentése a konnektor, tehát ha meg ezt vesszük elő, akkor az utcában nincs konnektor? Mondjuk kint az utcán valóban nem is lesz. :)

Lepakoltuk a fényképezőgépet, majd elmentünk valami boltot keresni, mert kellett valami másnap reggelre. Pár utcával odébb találtunk egy mexikóiak által üzemeltetett kisebb boltot, ami azért nem volt olyan kicsi, ahogy itt kint jóformán semmi. A szokásos amerikai zöldségeken túl itt volt pár érdekesebb is, amik közül talán az alábbi kaktusz volt a legkomolyabb. Nem, ez nem peyote, hanem egyfajta saláta-kaktusz:

Meg is kérdeztük az ottani munkásembert, hogy oké, oké, de ezzel mit csinálnak? Mondta, hogy vagy felszecskázzák, vagy megfőzik, és salátának ideális. Én szeretem a kaktuszokat, na de nem megenni… Szegéééények… Gondolkoztam, hogy megmentek majd egy párat az elfogyasztástól, hazaviszem őket Magyarországra, és cserépbe kerülnek. :)

A kasszánál mindenütt fekete fiatalok voltak, feltételezhetően nekik ez a nyári munkájuk. Amellett van külön csomagoló-ember kint, aki helyetted teszi zacskóba a vásárolt dolgokat. Elsőre nem is értettem, mit akar ott, hiszen otthon nem szoktak segíteni pakolni, sőt.

A bolt mellett van egy klasszikus amerikai mosoda is, pénzbedobós mosógépekkel, amikből jó sok van. Erről egyelőre nincs kép, de a következő alkalommal, amikor ráérek sétálgatni, mindenképp a célpontok között szerepel.

***

Vasárnap nem keltünk korán, viszont csatlakoztunk Nóráékhoz, akik a (viszonylag) közeli ShopRite-ba mentek a heti bevásárlást intézni. Miközben körbenéztünk, és válogattunk, én felhívtam Nagyit. Nézelődés közben direkt azt néztük, hogy milyen sörök vagy borok vannak vajon, és persze hol, mire felvilágosítottak minket, hogy ez New Jersey állam, itt a szimpla boltokban nem kaphatsz alkoholt. Semmit. Azokat külön liquor store-okban kell majd keresni.

Persze egy-egy darabot ott sem lehet venni például sörből, hanem csak teljes tálcával, vagy esetleg six-pack-et, ami egy hatos csomag. Mindenből sokat kell venni egyszerre, egy-egy darabot szinte sehol és semmiből nem éri meg.

Ugyanez igaz az ételekre is, akármit néztünk, jóformán minden olcsóbb volt egyenkénti árban, ha egyszerre többet vettél. Persze nekünk annyira nem volt szükségünk mindenből legalább 4 csomagra.

Persze perverz dolgok itt is voltak, így például koffein és cukormentes Coca-Cola, vagy ugyanez vaníliás és cseresznyés kiadásban, cukorral, és természetesen cukor nélkül is. Akinek a jóformán szó szerint csak egyszerűen barna víz a perverziója, annak van miből válogatni.

Ennél talán már csak a szénsavmentes, koffeinmentes, cukormentes móka lenne jobb. Na olyat szerencsére nem találtunk. Remélhetőleg nem is létezik. :)

Valami érthetetlen okból ilyeneket egyszerűen nem vettünk. Nehéz volt visszatartani magunkat, de erősek voltunk, és ellenálltunk. :) Nagyjából annyira perverz az ilyen, mint a mangalicatöpörtyűs csokoládé. Vagy ha lenne, akkor a székelykáposztás fagyi. Vagy esetleg a kolbászos orbit. Vagy az olyan túrórudi, amiben nem a megszokott citromos túrós töltelék, hanem körözött van… :P

És így végül nem vettünk semmi alkoholt sem, de mégis egy jól megpakolt bevásárlókocsival érkeztünk vissza az autóhoz, egyúttal megszabadulva nagyjából $60-tól.

A vasárnap további része elég nyugisan telt, leginkább a másnap reggelre készültünk, meg betettük a ruhákat mosni, majd szárítani, ilyesmik. Estefelé még elmentünk sétálgatni a környéken, de nem túl sokáig, mert nekem másnap reggel már fel kellett kelnem a korábban már általam megszokott 5:30 körül, hogy elbiciklizzek, és elérjem a 6:58-as vonatot a Trenton Transit Center felé, majd onnan átszállva Philadelphiába.

De ezekről majd következőleg.

T-mobile US tapasztalatok »« BUD-NYC/DL099