Szegény Latyuka, meg a lányos zavar esete Róberttel…

Sajna ma sem találkoztam össze a valentinos csajszival, hiába mentem korábban. Mondjuk az is biztos, hogy majd akkor futok vele össze, ha már nem számítok rá… ;o)

Szóval Latyuka… Ma is ezer hívás volt, közben egy kedves volt kollégáról beszélgettünk, Róbertről. Azt hiszem, éppen egy kimentett alkotását hallgattuk, mikor becsörgött Latyuka vonala, és föl kellett vennie. Összekavarva a beszélgetéstől, enyhén vidor hangulatban vette fel a hívást, majd bemutatkozott: Üdvözlöm, [Latyuka vezetékneve] Róbert vagyok, majd helyesbítette a saját nevére, mi meg dőltünk a röhögéstől… ;o) Vajon az ügyfél mit gondolhatott, mert majdnem beleröhögött a fülébe…

Hazafelé menet a metrón láttam a Megasztáros Gál Csaba Boogie-t. De vajon jó ez nekem…?

Azt meg, hogy milyen kicsi a világ, jól érzékelteti, hogy a Kata pasija is testközelből ismeri Hajdúdorogot… Hogy ettől a helytől képtelenség megszabadulni, azt valahogy nem hittem volna. Azon túl, mikor elkezdtem melózni a Tibornál, azt sem gondoltam, hogy egyrészt kiderül, hogy van pár közös ismerősünk a Katával, ráadásul ma este tök jól eldumáltunk, mikor a barátnőjének megírt CD-t átvittem… És ez jó! Van egy kisugárzása a lánykának, és határozottan jobb kedvre derített vele ez a beszélgetés. ;o)

Az meg már meg sem lepett, hogy egyik volt osztálytársam férjhez ment, de az nem mindegy kihez, mert az illető a Szasza a Zorall/Action/mittomén-ből. Vicces az élet.

Bogi ma nem volt jó hangulatban, alig beszéltünk. Írt 3 dogát, de nem sikerült neki a legjobban a francia dogája, és emiatt szar volt a kedve. Írtam neki WiW-en, mert MSN-ről el is tűnt egy kicsivel később. Ezért maradt a Wiw üzenőfalnak, hogy sajnálom, hogy szar volt a napja, meg hogy gondolatban jól megszorongatnám, és adnék egy puszit a homlokára, vagy kettőt az arcára, ha attól jobb lenne a kedve. Azóta ma már volt fent WiW-en, de úgy látszik, nem lett jobb a kedve, mert nem válaszolt, és MSN-en sincs fent.

Holnap meg valami céges hepaj lesz délután, valami névnapozás, vagy nemtom, meg lehet szakszervezetalakulás, mert megvan rá a létszám, vagy nemtom. Majd kiderül. Remélem, azért nem tart majd egész estig…

Meg arra is kíváncsi leszek hogy a Kata barátnője meg tudja-e oldani a telepítést, hogy végre menjen neki rendesen a messengere, most, hogy megírtam neki a CD-jét.

[és én még tudom a nevem: talán Peti, vagy nemtom…?]

Kategória: Blog

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük