A harmadik éjszaka telt már el úgy, hogy nem tudtam jóformán 4 óránál többet aludni, mert valahogy egér került a lakásba. Az a kis rohadék itt rág, mászkál, zörög, és mindenféle zajt csap, de úgy, hogy egyszerűen képtelenség tőle aludni.

Első éjszaka még nem is gondoltam, hogy egér lenne, biztos csak valami bogár, ami bejött a nyitott ablakon, aztán most nem tud kiszabadulni sehogy.

Második éjszaka után úgy 5 óra körül nagyjából harmadjára felkelve a csaliként kihelyezett chipses zacskó zörgésére már tisztán látható volt, hogy egérről van szó: amikor odacsaptam a zacskóra, elugrott, és huss, el az egyik sarokba a bútorok és dobozok mögé. Kinyitottam a lakást, és már ott türelmetlenkedett az egyik szomszédságbeli macska, aki rendszeresen nálunk is kikönyörgi magának a mindenféle falatokat. Macskával fel a szobámba, ajtó becsuk, fogjál egeret. Persze az egér valami olyan helyre tűnt el, ahol nem volt megfogható, én meg 10-re mentem előadni, így nem értem rá sokáig szórakozni ezzel.

Napközben beszerzésre került egérfogó, az élvefogó fajtából, elvégre az egér nem tehet róla, hogy idebent nemkívánatos, tehát ezért még nem fogom megölni:

elvefogo

Kapott bele jó illatos kolbászt (a sajtot a közhiedelemmel ellentétben annyira nem szeretik), és némi édes illatú, csokis gabonapelyhet, majd megnyugvással feküdtem le aludni, mondván ez majd megfogja.

Úgy 2 óra alvás után ébredtem arra, hogy nem ott zörög a kis mocsok, ahol az egérfogó van, hanem a szoba másik sarkában. Kis rendezkedés után áthelyeztem ebbe a sarokba az egérfogót. Már épp sikerült volna visszaaludni, mikor ismét nekikezdett a zörgésnek. És köszönhetően annak, hogy az egérfogó fémből van, csak még hangosabban tette, mint korábban. Mondanom sem kell, bele persze nem mászott a rohadékja, csak kívülről kóstolgatta volna. Vagy nem jött rá, hogy kéne belemászni, vagy épp, hogy rájött a turpisságra. Vagy csak kövér, és nem fért át a lyukon.

Persze a rohadt zörgése miatt egyúttal minden állatbarát hozzáállásomat elvette az, hogy harmadik napja nem tudtam rendesen aludni. Úgyhogy most már vesznie kell. Macska a szobában, de persze napközben nagyjából hiába, mert a kis rohadék valahova elbújik. Ha más nem lesz, marad az egérragasztó, de azt lehetőség szerint elkerülném, mert eléggé kegyetlen megoldás.

Hozzáteszem, amióta lassan 25. éve élünk itt, sosem volt egérprobléma, mert mindig volt saját macska. De amióta az nincs, és ráadásul a velünk egy kapualjban lévő, velünk eredetileg közös kertű szomszédnál már 4 kutya van, amelyek a jó időnek köszönhetően már az éjszakát is a házon kívül, de elkerített kertben töltik, egyúttal távol tartják a szomszédságban élő és mindenfelé vadászó macskákat. Az egér viszont így probléma nélkül át tud hozzánk jönni a közös padláson keresztül, hiszen a kutyák miatt már nem járják be a macskák a szomszéd oldaláról nyitott padlást…

no_dogs

Kategória: Blog

1 hozzászólás

Cincin over @ Jadeye's blog | live your life today · 2013.05.12. - 10:15

[…] « Régebbi […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük