Rabló, pandúr nélkül

Ma majdnem kiraboltak. Majdnem ellopta az a szemétláda a telefonomat. Visszaszereztem. De lássuk szépen, sorjában.

15:45 körül szállhattam fel a 6-os villamosra a Móriczon, épp az utolsó 12 másodpercben indulás előtt. A pilóta még rá is csukta egy nénire majdnem az ajtót, mire utána az ajtó nem csukódott be, így újra ajtónyitás az egész soron, majd újabb becsukás, és végre elindult. A villamos legvégében álltam, vállamon a laptoptáskám, és a fényképezőgépem a kis objektívvel, táskástul. A Petőfi híd budai hídfőjénél csak még nagyobb lett a heringség.

A Mester utcánál már kicsit kevesebben voltak, az emberem is asszem itt szállt fel. Elővettem közben az iPhone-t, vissza akartam szerezni a mayorshipet, de nem tudott bemérni, így csekkolni sem tudtam. Közben odaértünk a Ferenc körúthoz. Az előttem levő srác hátrasandított rám, majd mikor már mindenki leszállt, egyszer csak oldalt fordulva kikapta a kezemből a telefonom, és kipattant az ajtón, én persze azonnal utána, hogy „add vissza a telefonomat, te rohadék”, meg „fogják meg, tolvaj! ellopta a telefonomat!” ordítottam, és rohantam utána a villamos eleje felé, mint az őrült.

Páran megpróbálták elkapni, de kirántotta magát a kezükből, így ért a villamos elejéhez, ahol mintha valaki elgáncsolta volna, beesett egyenesen a villamos elé, ami még állt, mert azt hiszem, még piros volt. Felpattant azonnal, és az aluljáró helyett azonnal a zebrán rohant át az Ãœllői sarka felé, én persze utána, jobbról egy autó fékezett csikorgósat, ahogy átrohantam utána a zebrán, közben a járókelők meg a „tolvaj! fogja meg valaki!” kapcsán ugyan úgy próbálták elkapni, noha nem sok sikerrel.

A saroktól 50 méterre egy csaj telefonált, és dohányzott, a kiáltásomat meghallva, és látva, hogy rohanok a szemétláda után, próbált utánanyúlni, de csak a cigicsikket nyomta a nyakához a delikvensnek. Majd így már majdnem utolértem, mire érthetetlen mód megállt, és visszafordult, és nyújtotta a telefont, és valami olyasmit mondott, hogy „ennek így nincs értelme”, meg hogy „kajára kellett volna a pénz”, meg hogy „ne haragudj”. Kikaptam a kezéből a telefont, és mondtam neki, hogy „de ha bazdmeg kajára kell a pénz, akkor bazdmeg miért nem kérsz, és miért nem ezt mondod, a kurva anyádat…?! most adjak pénzt kajára, vagy mi a faszom? rohanok bazdmeg, és most elbasztál nekem 15 percet ezzel, faszom…”, majd otthagytam.

Mikor mentem le az aluljáróba, jött velem szembe pár srác, akik szintén megpróbálták elkapni még az üldözés közben, és kérdezték, hogy meglett-e a teló, mondtam hogy igen, meg hogy azért köszi, hogy akartak segíteni. Majd azzal a lendülettel húztam is el a Baross utca felé, gyalog.

***

Két dolgot nem értek. Egyrészt, hogy fényes nappal, tömött villamoson hogyan lehet ilyet…? Másrészt hogy mégis miért állt meg végül, és adta vissza? Egyszerűen nem értem ezt a viselkedést. Jóformán teljesen átlagos, 25-30 közötti, fehér srác, 70-80 kiló környéke…

Mindenesetre arra legalább fény derült, hogy 100 méteren elég jól futok laptoptáskás-fényképezőgépes nehezítéssel is. Mondjuk a torkom bedurrant a futástól egy jó 2 órára, de szerencsére már nem érzem.

És g€ci nagy szerencsének mondható, hogy nem csapott el egy autó sem, sem azt a barmot, sem engem, pedig ebben a kereszteződésben azért sok az állat.

Ha nagyobb darab lettem volna, talán kicsit megvakargatom a képén az öklömet cserébe. Ha meg nem áll meg, és adja vissza, és közben elkapja valaki, tuti ráhívtam volna a zsarukat is.

De így már csak az számít, hogy megvan a telefonom. Igaz, amióta megvan, egy darab karc sem volt rajta soha sehol, erre most ennek a balf@sznak köszönhetően meg van zúzva az alja, és jó mély karcokat tett az egyik sarkára… :/

Nagyon figyeljetek, hogy hol, mikor, és mit vesztek elő az utcán vagy bármi tömegközlekedési járművön, mert könnyen lehet, hogy nem ússzátok meg ennyivel, hanem bukjátok az adott cuccot egyik pillanatról a másikra, mert ilyen egy sz@r világban élünk… 🙁